|
Az adventi koszorú története több mint másfél évszázados múltra tekint vissza.
Először egy német evangélikus lelkész Johann Heinrich Wichern készített adventi koszorút 1839-ben kifejezve a Megváltó születésének évfordulójára való várakozást. Az általa készített "szerkezet" fából készült és hasonlított egy kocsikerékhez, melyet csillárszerűen fel lehetett függeszteni. A lelkész, szentestét megelőző 23 nappal, minden egyes istentisztelet után meggyújtott egy gyertyát és a koszorúra helyezte azt.
Hétköznapokon és szombaton piros, míg vasárnaponként fehér gyertyát gyújtott. A szokás néhány évtized alatt elterjedt német földön a katolikus családok körében is, s később a II. világháború környékére egész Európában.
A koszorú alapanyaga, díszítése valamint a gyertyák száma és színe idő közben változott. Például a koszorú alapja fa helyett körbe kötött fenyőágak lettek és a gyertyák száma 24-ről 4-re csökkent.
|
Hagyományosan az adventi koszorút 3 lila és 1 rózsaszín gyertya díszíti; a lila szín a bűnbánatot, a rózsaszín pedig a bűnbocsánatot jelképezi.
Az adventi koszorú tehát Jézus születésének és a szeretet ünnepére való várakozást jelképezi.
A kör, mint alapforma jelenti magát a végtelent, tulajdonságánál fogva jelképezi az örökkévalóságot, a reményt, a megújulást, s a hitet.
Úgy tartják, hogy a kör egyben szimbóluma az örömnek és a felszabadultságnak is, szerkezetét tekintve pedig igen ünnepélyes forma. Adventi koszorúval díszíteni otthonunkat igazi öröm, nem csak azért mert mutatós dísz, hanem azért is, mert a gyertyák vasárnapról vasárnapra való meggyújtása segít lelkileg felkészülni az év talán legszebb, legszentebb és legbensőségesebb ünnepére.
Tovább adventi koszorú katalógusunkhoz >>
|